Herbert Kickl kormányalakítási megbízást kapott az osztrák szövetségi elnöktől
Van der Bellen világosan kijelentette, hogy egy új kormány felállítása során az alapvető demokratikus értékek tiszteletben tartása nem kérdéses.
Pár nappal később a legnagyobb ellenzéki erő, a választáson a második legtöbb voksot szerző Van Ilyen Nép (ITN) nevű párt is visszaadta a kormányalakítási megbízást.
Bulgáriában várhatóan júliusban előrehozott választásokat tartanak, miután szombaton az április elején megtartott parlamenti választásokon harmadik helyen befutó Bolgár Szocialista Párt is jelezte, hogy visszautasítják a kormányalakítási megbízást. A szocialisták úgy nyilatkoztak, lehetetlennek érzik, hogy működőképes többségi kormányt hozzanak létre ilyen szétaprózódott parlamenti erőviszonyok között, és ezért május 5-én – amint megkapják – azonnal visszaadják majd a kormányalakítási megbízást.
Rumen Radev államfőnek ezek után fel kell majd oszlatnia a parlamentet, átmeneti kormányt kell kijelölnie, és új választásokat kell kiírnia két hónapon belül, várhatóan július 11-re. Az április 4-i választást az eddig kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű párt nyerte meg, de végül feladta a kormányalakítási próbálkozásait. Pár nappal később a legnagyobb ellenzéki erő, a választáson a második legtöbb voksot szerző Van Ilyen Nép (ITN) nevű párt is visszaadta a kormányalakítási megbízást. Az elnök még egy harmadik jelöltet is megbízhat kormányalakítással, de ennek kudarca után elkerülhetetlenné válik az előrehozott választások kiírása.
A parlamentbe bekerült három olyan új párt, amely kifejezetten a korrupció elleni jelszavakkal szerzett népszerűséget. A Szlavi Trifonov népszerű énekes és televíziós műsorvezető által vezetett ITN a tavaly nyári kormányellenes tüntetések nyomán jött létre. A szocialisták közölték, hogy a három új párt nem hajlandó szövetségre lépni velük. „Politikai éretlenségről tettek tanúbizonyságot, nem tudták legyőzni a saját egójukat” – kommentálta a három párt hozzáállását újságírók előtt Kornelia Ninova, a szocialisták vezetője, hozzátéve, hogy ilyen helyzetben lehetetlennek tartják, hogy kormányt tudjanak alakítani.
(MTI)